Pástétom

Pástétom levesben főt húsból és zöldségekből. Igen ízletes pástétomot készíthetünk házilag is. A húskrémek remek kiegészítői egy reggelinek vagy akár vacsorának. A levesekből megmaradt főt húsokat felhasználhatjuk hozzá, ezzel nem vész kárba amikor megmarad. Esetleg erre a célra többet főzünk a levesbe és az is sokkal erősebb, ásványi anyagokban dúsabb lesz.

Hozzávalók

1/2 kg főtt marha hús, 1 db sárgarépa, 1 db petrezselyemgyökér, 1 db vöröshagyma, 1 evőkanál zsír, 8-10 dkg füstölt szalonna, 1 db tejben áztatott zsemle, 1 evőkanál mustár, 1/2 citrom leve, 4 db tojás, só, bors.

Pástétom Séfbabér (2)

Elkészítés

A levesben megfőtt fél kiló felszeletelt marhahúst, 1 db sárgarépát, 1 db zöldség zöldjét felaprítva, egy evőkanál zsíron, 1 kis fej szintén apróra vágott vöröshagymával megpárolunk. Hozzáadjuk az apróra vágott szalonna felét és tovább pároljuk. Amikor kész 1 db előre tejben megáztatott zsemlével együtt ledaráljuk legalább 3-szor, hogy egész pépes legyen. Majd belekeverünk 2 tojás sárgáját, és a felaprózott füstölt szalonna másik felét 4-5 dkg, 1/2 citrom levét, 1 evőkanál mustárt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Alaposan összedolgozzuk. A 2 tojás fehérjéből kemény habot verünk és a masszához vegyítjük. Az egészet egy kizsírozott formába tesszük. Egy nagyobb edényben vizet forralunk és abban kigőzöljük 1 órán át. Csak akkor tegyük bele amikor már a víz forr. Minden más egyéb hús pástétom is így készül, az ízesítés, fűszerezés variálható.

A Séfbabér neked ajánlja !

A számodra érdekes receptekből a főmenü sorban kedvedre válogathatsz. Desszertek között találsz krémeket, süteményeket vagy tortákat, sok finom édesség elkészítését próbálhatod ki. A főételek finom ebédekhez adnak ötleteket, levesek főzéséhez tippeket. A Zöldségek eltevése télire és a Gyümölcs befőttek, lekvár, jam készítés tudományát is elsajátíthatod. Az italok készítéséhez kínálok további ötleteket. Továbbá megismerkedhetsz főzési alapokkal

További meglepetéseket ajánlok a Minden Nap Alap oldalon a Recept folyam kategóriában.

Aki szeretne többet tudni, az italokkal kapcsolatban a Wikipédia értékes információkkal szolgál.

Amennyiben szeretnéd receptjeimről értesülni email fiókodba, azt a Séfbabér kezdő oldalán és lent a lábrészben feliratkozásoddal megteheted. Iratkozz fel ! Látogasd meg partner oldalainkat, amelyeken szintén érdekes olvasmányokat találsz Minden Nap Alap és az Adonisz.com Valamint ajánlom Blogger oldalaim
Mind Nap Alap

Magyarok Nagyjai

Dream Spiri

Megtalálhatóak Facebook oldalaik, kedveléseddel támogathatod

Minden Nap Alap       Séfbabér        Web oldal alapítója        Adonisz

Csoportjaikba való jelentkezésed örömmel fogadjuk.

Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson !

„séfbabér” csoport

„Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoport

„Adonisz” csoport

Véleményed kinyilatkoztatására hangos üzenet formájában itt, a recept alatt van lehetőséged ! Szívesen fogadom ! Köszönöm !

 

Summary
recipe image
Recipe Name
Pástétom
Author Name
Published On
Preparation Time
Cook Time
Total Time
Average Rating
51star1star1star1star1star Based on 1 Review(s)
Translate »