Burgonya köretek
Burgonya köretek jól ismertek hazánkban, az egyik legkedveltebb, táplálék kiegészítője fő étkezéseinknek. Sok fajtája, és sokrétű elkészítésénél fogva, változatos étrendünk egyik alap eleme. Pürésített változata, az első között említendő a csecsemők átállításában az anyatejes változatról. A burgonya másként említve krumpli, csicsóka, nevekre egyaránt hallgat. Remek kiegészítője hús ételeknek, egytálas ételeknek, tésztákkal, tojással, stb. számtalan lehetőséget kínál konyha művészeinknek. Hajrá a Gasztrobabér-ért !
Hirdetés
Burgonyapüré
Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 2 dkg só, 0,5 l. tej, 5dkg vaj.
Elkészítése: A megtisztított burgonyát sós vízben puhára főzzük, vizét szitán leszűrjük vagy egyszerűbben ráhelyezett fedőt résnyire hagyva, leöntjük róla. A burgonyát alaposan áttörjük szitán vagy villával megtörjük. Hozzáadjuk a vajat és erősen összedolgozzuk, majd a tejet forrón ráöntjük és habosra kikeverjük.
Pirított hagymás burgonya
Hozzávalók:1,5 kg burgonya, 2 dkg só, 5 dkg hagyma, 7 dkg zsír vagy olaj.
Elkészítése: A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük. Majd megtisztítjuk és lereszeljük, vagy nagy késsel apróra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk míg a burgonya fő, és palacsintasütőben illetve serpenyőben, a zsiradékban sárgára pirítjuk. Az apróra készített már megfőtt burgonyát megsózva benne pirosra sütjük.
Sült ropogós karika burgonya
Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 2 dkg só, 25 dkg zsír vagy étolaj
Elkészítése: A megtisztított burgonyát igen vékonyra szeleteljük, megmossuk. Majd tiszta ruhán teljesen megszárítjuk. Forró zsiradékban ropogósra sütjük. Csak tálalás előtt sózzuk. Egyszerre ne tegyünk sok burgonyát a serpenyőbe, mert a hideg burgonyától a zsír felhabzik a serpenyőben és kifut, ezért több részletben süssük.
Hirdetés
A Séfbabér neked ajánlja !
A számodra érdekes receptekből a főmenü sorban kedvedre válogathatsz. Desszertek között találsz krémeket, süteményeket vagy tortákat, sok finom édesség elkészítését próbálhatod ki. További recepteket ajánlok a Minden Nap Alap oldalon a Recept folyam kategóriában. A burgonyával kapcsolatban a Wikipédia oldalán találsz értékes információkat. Amennyiben szeretnéd receptjeimről értesülni az email fiókodba azt a Séfbabér kezdő oldalán és a lent a lábrészben is megteheted. Látogasd meg partner oldalainkat amelyeken szintén érdekes olvasmányokat találsz Minden Nap Alap és az Adonisz.com Valamint ajánlom Blogger oldalaim Mind Nap Alap Magyarok Nagyjai Dream Spiri Véleményed kinyilatkoztatására hangos üzenet formájában a recept alatt van lehetőséged ! Szívesen fogadom ! Köszönöm !
